Ali tájékoztatott bennünket, hogy a sziget 600 m hosszú, és a vendégek naponta többször körbe szokták sétálgatni. Ez elég sivárul hangzik elsőre…, aztán aznap estétől kezdve mindennap boldogságosan körbe körbe sétáltuk a Lhaviyanit mezítláb a fehér homokban. A telefon szerint átlagosan 8-10 km-t naponta. Ali megmutatta a házikónk. Tágas. Saját, növényzettel szeparált terasza van, ami lenyúlik a vízig. A fürdőszoba nyitott. Csak kerítése van, teteje nincs. A fele egy kert (a fürdőszoba fele).

78 bungalow van a szigeten, teltháznál 156 vendég lehet. Most talán ha 60 volt. Percekig lehetett andalogni, mire szembejött valaki. A házunk előtt, ha lementünk  a vízhez, nem látni senkit. 

A legzsúfoltabb pillanatok, amikor ettûnk: akkor akár 30 ember is lehetett egyszerre a nyitott oldalú, homoktalajú étteremben. A svédasztal minden étkezésnél pazar. A curry itt is többszörösen jelen van, de hála az olasz törzsgárdának, olasz szekció is mindig van. Nemcsak azt írják oda az étel mellé, hogy pl vegan, hanem, hogy halal vagy harrar, azaz megfelelő vagy tiltott az iszlám szerint. 

Muszlimok, a szemelyzetben is a nők kendőben vannak, de az arcuk látható. Mindig a ferfihoz fordul mindenki. Volt, hogy a pincérnőtől én rendeltem. Mire Zsolt odaért a svedasztalos szedésével, pont hozta a 2 pohár bort. Szinte remulten mondta, hogy en mar megrendeltem. Zsolt mondta neki, hogy nincs különbség, ő ügyvéd, én orvos, rendelhetek ugyanúgy. Aztán a következő reggelinel odajott hozzam beszélgetni. Mindennap dolgoznak, nincs szabadnapjuk. Lehúznak 2 hónapot folyamatosan, aztán kapnak kis szabadsagot, ő pl jövőhéten megy az anyukáját meglatogatni. Van egy kis staff village a szigeten, ott laknak. (Növényzet mögé rejtve, nem a parton.)

Maldív elméletileg köztársaság, de a szultan a koztarsasagi elnök, es a pozíciok felét ő jelöli ki, a maradékról szavaznak. Egy rövid ideig tényleg köztarsaság voltak, de megszavazták maguknak, hogy a szultán legyen ezentúl az elnök. Ragaszkodnak a hagyományokhoz.

Amilyen a mienk, azok az olcsóbb házikók, mert a sziget napkeltei oldalan vannak. A sunrise oldalon ugye nezhetik a vendégek naplementét. Es hajnalban kevesen kelnek fel a napot nézni, de alkonyatkor simán megy. Es a napnyugtás oldalon nincs szél sem, mert a szélirány allandó, és a szél erről arra felfogódik. Első este még papucsban mentünk vacsorázni, de aztán már ahhoz sem volt rajtunk cipő. 

Minden estére volt valami attrakció. Első nap a rasta dj. A másodikon egy kis zenekar játszott pop klasszikusokat. A harmadikon ingyen koktél-est. A parti homokban standokat állítottak fel, koktélok készültek, falatkákat kinaltak és lehetett beszélgetni a vezetőséggel. Én ezt tudtam volna nélkülözni, de egy bájos malajziai hölgy hozzámlépett. Kiütéseim vannak a csit-csettől, de egészen belejöttûnk, Zsolt is becsatlakozott a koktéljával visszatérve.
Erre igényes vendégek különböző fokozódóan romantikus vacsorákat bérelhetnek maguknak. Pl. hogy nem az étteremben esznek, hanem 6 méterre tőle a parton, szív alakban kisorjázott mécsesek között. Vagy kimennek arra a kis két-pálmafás szigetre 100 meterre a vízben, és ott költenek el egy vacsorát. Full extraként elcsónakáztatják őket egy lakatlan miniszigetre.

Az étterem mellett egész nap koktélbár üzemel. Délutánonként koktéloztunk. A pultoslány akcentusából Zsolt megallapította, hogy laoszi (hoooogy?!). El is mesélte neki, hogy voltunk Laoszban és bedobott egy lao köszönomöt. (saa-bai-dii). A lány kérdezte, merre jártunk, és örvendezett, hogy Luang Prabangban is, mert onnan való. Miután így megalapozódott a kapcsolat, bevallotta, hogy kezdő bármixer, úgyhogy a Cosmopolitan-em úgy gyártottuk, hogy elsoroltam, szerintem mi van benne. (Vodka, Cointreau, friss lime juice, áfonyalé)- az arányokat én sem tudtam, életem legbátrabban vodkázott változata volt, határozottan finom! Ahhoz valamilyen okból ragaszkodott a mixerlany, hogy öngyújtóval pörkölt lime héjjal stílusos díszíteni.